Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi patak, amely a Titokzatos Erdők mélyén kanyargott. Az erdő lakói, az apró manók és a kíváncsi mókusok, gyakran hallottak vidám nevetést a patak felől. A patak hangja olyan volt, mintha egy tucatnyi gyermek kacagott volna egyszerre, így hát elnevezték őt Nevető Pataknak.
Az erdőben élt egy kedves manó, Palkó, aki mindig is szerette volna megtudni, miért nevet a patak. Egy napon elhatározta, hogy végére jár a rejtélynek. "Elindulok, és megfejtem a patak titkát!" – mondta barátjának, a mókusnak, Sárinak.
"Vigyázz magadra, Palkó! Az erdő mélyén sok a titok!" – figyelmeztette Sári.
Palkó elindult, követve a patak kanyargós útját. Ahogy haladt, egyre inkább hallotta a nevetést. Útközben találkozott egy öreg varanggyal, aki a patak partján napozott.
"Üdv, Palkó!" – köszöntötte a varangy. – "Mit keresel ilyen messze az erdőtől?"
"A Nevető Patak titkát szeretném megfejteni" – válaszolta Palkó.
"A patak titka a szeretetben rejlik" – mondta a varangy. "Hallgasd csak meg a történetét!"
Ahogy tovább sétált, Palkó egy kis tisztásra ért, ahol a patak különösen hangosan nevetett. Itt ült egy bölcs bagoly, aki már várt rá.
"Üdvözöllek, Palkó" – mondta a bagoly. – "A patak azért nevet, mert minden cseppje egy-egy boldog emléket őriz meg az erdő lakóitól. Amikor valaki kedves dolgot tesz, a patak elraktározza azt, és így nevet tovább."
Palkó elgondolkodott. "Tehát, ha mi is jók vagyunk egymáshoz, a patak továbbra is nevetni fog?"
"Pontosan" – bólogatott a bagoly. – "A szeretet és a jóság táplálja a nevetést."
Palkó visszatért az erdőbe, és elmesélte barátainak, mit tudott meg. Az erdő lakói elhatározták, hogy még jobban vigyáznak egymásra és a természetre, hogy a patak mindig nevethessen.
Ettől a naptól kezdve mindenki igyekezett kedves lenni, segíteni a másikon, és figyelni a környezetére. A mókusok megosztották a mogyorójukat, a madarak szebben énekeltek, a manók pedig még többet nevettek.
Így történt, hogy a Nevető Patak nevetése soha nem halkult el, és az erdő mindig tele volt vidámsággal és szeretettel.
És azt mondják, hogy a patak még ma is nevet, ha valaki a közelébe jár. Ezt a mesét hallgatva, talán te is hozzátehetsz egy cseppnyi boldogságot és szeretetet a világba.
Így volt, mese volt, talán igaz sem volt.
