Gárdonyi Géza: A kis csacsi meg a nagy nyuszi

-Kelj fel kis csacsi fiam – szólt hajnalban a nagy csacsi az istállóban. Kiviszlek ma a mezőre.

Hopp, felugrik a kis csacsi. Összeüti a bokáját. Jó reggelt kíván a mamájánakés kérdezi a fülét vidáman megbillentve.

– Mi az a mező, anyukám?

– A mező – feleli a nagy csacsi – nem egyéb, mint egy nagy-nagy zöld asztal. Olyan nagy, hogy az egyik szélétől a másikig sohase tudod végigenni.

Ez tetszett a kis csacsinak. Táncolva ment az anyja után a mezőre. Amint ott legelésznek, egyszer csak odafut az anyjához a kis csacsi:

– Jaj, de megijedtem.

– Mitől?

– Furcsát láttam.

– Mit láttál?

– Icike-picike kis csacsikat.

– Mekkorákat?

– Mint a fülem.

– Nem lehet az.

– De bizony. Úgy ugráltak, mint a szöcske. Gyere, nézd meg, ha nem hiszed.

Odavezeti az anyját. Hát két kis nyúl ül ott a fű között. Éppen mosakodtak.

– Jaj, mit látok? Mekkora két nyulat látok? – kiáltott a kis nyúl.

– Nem nyulak ezek, te kis csacsi – szólt az öreg nyúl.

Az öreg szamár pedig azt mondta erre a fiának:

– Nem csacsik ezek, te kis nyúl.

És mind a ketten barátságosan néztek egymásra.

Mikor jól megnézték egymást, a kis csacsi hazament a nagy csacsival és a kis nyuszi a nagy nyuszival.