A húsvéti nyuszi története

A húsvéti nyuszi története

Mikor van Húsvét:



A húsvéti nyuszi története

Te hiszel a Jézuskában? Vagy a Télapóban? Vagy esetleg a húsvéti nyusziban? Ha igen, akkor te vagy gyermek vagy, vagy pedig ha nem, akkor még most is életed fontos része a gyermekfolklór. 🙂

Vajon miért szeretik a gyerekek ezeket a figurákat? Talán azért, mert mindegyik egy fontos ünnepünkhöz kapcsolódik, ráadásul nekik köszönhetjük az ünnepi ajándékokat is.

De mi köze a nyúlnak a húsvéthoz, sőt, hogyan tojhatja ő a húsvéti tojásokat? Ezeknek a kérdéseknek járunk most picit utána.

A húsvéti nyuszi története – honnan került a nyúl a húsvét ünnepébe?

Kezdjük először is a húsvéttal. Erről nagyon jól tudjuk, hogy ez elsősorban a keresztény világ ünnepe.

Azt is tudjuk továbbá, hogy a húsvét a Krisztus feltámadásáról való megemlékezés a hívők számára. A Bibliában azonban nemigen találunk húsvét kapcsán semmiféle említést bármiféle nyúlról. Ebből pedig az következik, hogy ebbe a jellegzetesen vallási ünnepbe a nyúl valamilyen világi módon kerülhetett bele.

A húsvéti nyuszi története
A húsvéti nyuszi története

A húsvéti nyuszi története – mióta ünnepeljük a húsvétot nyúllal?

A nálunk jól ismert és általánosan követett húsvéti hagyományok elsősorban a nyugat- és közép-európai népszokásokat követik. Ezen kívül még az Egyesült Államokban találkozhatunk a mieinkhez hasonlóan ajándékot adó nyuszikkal és húsvéti ajándéktojás-fészkekkel.

Ha hihetünk a régi forrásoknak, elsőként Németországban, a XVI. században bukkant fel a keresztény húsvétban a kosárfészek. Ugyancsak ekkortájt került bele a keresztény húsvéti ünneplésbe a csokoládéból készített ajándéknyuszi is. Ezt követően pedig a környező országok, köztük Magyarország is magáévá tette ezt a kedves szokást.

A húsvéti nyuszi története
A húsvéti nyuszi története

A húsvéti nyuszi története – mivel magyarázzák a nyúl és a húsvét kapcsolatát?

Valójában igazából senki sem tudja, hogy eredetileg minek köszönhetjük, hogy a nyúl belekerült a húsvéti ünneplésbe. Azonban több elképzelés, félreértés, legenda kering róla.

Az egyik szerint régente az emberek húsvétkor gyakran pásztázták az esti égboltot. Amikor pedig ránéztek a holdra, egy nyuszi körvonalait vélték felfedezni. Ennek köszönhető, hogy a nyúl mint jelkép bekerült a húsvéti ünnepbe.

Egy másik, kicsit tudományosabbnak tűnő magyarázat szerint a nyúl és a húsvét összefonódása egy félreértésnek köszönhető. Egyes németajkú vidékeken ugyanis az volt a szokás, hogy húsvétkor gyöngytyúkot és azok tojásait ajándékozták az emberek egymásnak. A gyöngytyúkot németül úgy nevezik: Hasel(huhn), míg a nyúl németül Hase. Úgy látszik tehát, hogy gyakran ilyen egy apró elírás, mint egy „l” betű hiánya, egész hagyományokat tud átalakítani.

Lehetséges, hogy sosem fogjuk megtudni, hogyan is került valójában a nyúl és a húsvét ilyen szoros kapcsolatba. De ez talán nem is baj. Elvégre így, tojást tojó nyuszival igazán izgalmas a húsvét, és ez a lényeg. 🙂

A húsvéti nyuszi története
A húsvéti nyuszi története

Húsvéti SMS jókívánságok
Húsvéti versek, rövidek
Húsvéti képek
Húsvéti színezők, kifestők